Jelszavak és próbálkozások

 

Mindenki megtanulta történelemórán a francia forradalom hármas csokrát: szabadság, egyenlőség, testvériség. Igaz, ott szerepelt az eredeti jelmondat végén a „vagy halál” kitétel is, csak ez hamar lekopott, hiszen a diktatúra a halál elterjedt használatával hamar karikatúrát kreált az eredeti törekvésekből.

 

Európa idővonalán nagyon hangsúlyos ez az időszak, a modern politikai vonulatok innen nyertek ihletet. Érdemes részletesen feleleveníteni, hogy a francia alkotmányba beemelt mottó részei az Emberi és polgári jogok nyilatkozata szerint mit is jelentenek pontosan. A szabadság azt fedi le, hogy minden szabadon megtehető, ami nem sérti mások jogait. Az egyenlőség a törvény előtti egyenlőséget feltételezte, amely független volt a társadalmi helyzettől vagy a származástól. A testvériség sok mindent takarhatna, de itt a lényege az, hogy egyszerűen ne tegyünk olyat a másikkal, amit nem akarunk, hogy velünk megtegyenek.

 

A jelmondatot a felvilágosodás szülte, törekvésük szerint az emberi értelemre alapozva minden érthetővé, letisztulttá és igazságossá tehető. A származáson alapuló rend felszámolásával igyekeztek az utolsó feudális maradványokat is lebontani. Az egyéni tudat a saját szemszögét érvényre juttatva próbálta a kollektív tudat felépítményeit lerombolni. A kollektív tudat pedig különböző módokon fordította ki ezeket a szavakat, hogy a nyomukban kifejlődő új ideológiák más-más alapra építkezve lehetetlenítsék el a ráció erejét.

 

Az egyéni tudat által megfogalmazott egyenlőségből a kollektív tudat elég hamar kommunista ideológiát fabrikált. Nem állt meg a törvény előtti egyenlőségnél, hanem gazdasági egyenlőséget hirdetett, amely automatikusan a gazdasági javak „igazságos” újraelosztásához vezetett. A francia diktatúrában a nemesek felkoncolása egy tőről fakad az 1950-es években írt kuláklistákkal. Nagyon érdekes, hogy a kommunizmus kulcsszavai ugyanúgy a szabadság, egyenlőség, testvériség voltak, de szabadságeszménye véletlenül sem az egyénre támaszkodik. Az ideológia célja pedig egy univerzális világrendszer kialakítása volt.

 

A testvériség sem járt sokkal jobban. Szó sem volt már arról, hogy mindenkivel ugyanúgy kell bánni, ahogy mi szeretnénk, hogy bánjanak velünk. Ezzel szemben a kollektív tudat azonnal az összetartozásra helyezte a hangsúlyt. A francia forradalom után Sieyes abbé a nemzetgyűlésben már azt hangsúlyozta, hogy ezt nem általánosságban kell érteni, hanem a honfitársak támogatását és szeretetét jelenti. A modern nemzetállamok kialakulásával együtt bontakozott ki a nacionalizmus eszmerendszere. A megsértett és megsebzett nemzeti önérzet megfelelő ideológiai támogatással fasizmussá alakult. Európában nagyon jól ismerjük a különböző fasiszta rendszereket, amelyek a felsőbbrendű népek térnyerését és uralmát célozta meg.

 

Egyébként az összes kollektíva a testvériség azon jelentésével dolgozik, amiről eddig is szó volt. A közösség kijelöli azokat, akik hozzájuk tartoznak, akik fontosak és akik érdekét szem előtt kell tartani. A többiekét nem kell figyelembe venni, illetve sokszor egyenesen törlendők. A kollektív tudat a fasiszta rendszerek mellett sokszor hasonló módon nyilvánul meg a vallásokban is, csak ott nem az adott nép, hanem a hitközösség felsőbbrendűsége jelentkezik.

 

Megérkeztünk a szabadság kiforgatásához, ami a liberalizmus védőernyője alatt egyre jobban erősödik. A modern, kollektív tudat szülte értelmezés szerint minden szabadon megtehető és itt a pont. A csavart az szüli, hogy az egész rendszer látszólag az egyéni szabadságra van kihegyezve. Bárki, akinek vélt vagy valós joga valamilyen, általa úgy érzett módon csorbul, az azonnal követeli magának ezeket a jogokat. Minél hangosabb, annál több figyelmet ragad magához, így egyre nagyobb kollektíva sorakozik fel mögötte. Viszont adott kisebbség szabadságainak és a jogainak megtámogatása soha nem észérvekkel történik, hanem mindig érzelmekkel manipulálnak. Az érzelem viszont mindig a kollektív tudat legfontosabb fegyvere, amely vakká teszi a többséget a mérleg másik oldalára. Nem érdekli őket, ami régen a vessző után következett, amely szerint minden megtehető, ami nem sérti mások jogait. A populista liberalizmus vadhajtásaiban gond nélkül felülírja egy maroknyi kisebbség joga a többség jogát.

 

Bármelyik elfajzott ideológiát nézzük, a végeredmény egy olyan totális rendszer lett, amely egy erős vezető zsarnokságára épül, ahol az egyén és az értelem maximálisan alárendelődik és egy kiszámíthatatlan, indulatok uralta zsarnokság szabja meg mindenki helyét. Nem kellene megvárni, hogy a liberalizmus megszülje a politikai korrektség túlhajszolásával a széleskörűen értelmezett gondolatbűnt.