A pornó és a romantikus komédia

Ha már az életünk a saját filmünk, amit jó esetben mi vetítünk, talán kezdem két filmtípussal. Nem véletlenül tettem egymás mellé őket a címben. Jelenlegi formájában mindegyik egyoldalú, torz tükör.

Az egyik műfaj problémáit a másik oldal szempontjából nagyon jól ismerjük. A nőjogi mozgalmak nagyon részletes és átfogó elemzéseket publikálnak arról, hogy a pornó mennyire káros. Nem tud megérinteni ez a műfaj, elég kevés tapasztalatom van róla, így inkább mások élménybeszámolóira támaszkodhatok. Az erotika ábrázolása valószínűleg egyidős az emberiséggel, hiszen a szexualitás és a szaporodás létezésünk egyik hajtóereje. Az ezzel kapcsolatos képi megjelenítéseket megtiltani úgysem lehet, hiszen senki fantáziája nem cenzúrázható, de az nagyon elgondolkodtató és riasztó, hogy milyen tendenciák uralkodtak el benne. Ezek elemzése nagyon messzire vinne. Most másra szeretnék fókuszálni.

A meztelenség akár teljesen természetes is lehet, ahogy a skandináv országok példája is mutatja. Elég viccesnek tartom, hogy 16-os karika kerül egy filmre, csak azért, mert fedetlen női melleket lehet benne látni, miközben a gyerekeink csecsemő korukban valószínűleg teljes szimbiózisban éltek egy hasonlóval. Felnőtt tartalomnak számít, ha megjelenítenek két embert, akik szeretik egymást és ez megnyilvánul a szenvedélyükben is. A természetfilmek nem korhatárosak, pedig gyakran mutatnak benne párosodó emlősállatokat.  Ebből is látszik, hogy a szexualitásra rakodó tabukat, elfojtásokat, görcsöket a felnőttek feldolgozatlan kínjai ültetik bele a gyerekekbe. Mi pedig nem akarjuk, hogy ezzel a sűrű és sötét halmazzal szembesüljenek idő előtt.

A gond tehát nem a meztelenséggel és annak ábrázolásával van, hanem azzal a torz, embertelen, nem egyenrangú kapcsolódáson alapuló alávetettséggel, amit a pornófilmek nagy része sugároz magából. Amikor a gyerekek magukra vannak hagyva, a kortársaik és a média neveli őket, nem tudnak mást tenni, mint ezekre támaszkodva igazodni. Nem kapnak hiteles felnőttől más típusú muníciót. Csak ezt látják, ezt tekintik példának, tehát az extrém válik az új normává. Mindez egy önmagát erősítő negatív spirált generál. Ebben a folyamatban nyomorulttá válik a nő és a férfi is.

A romantikus komédiák pusztítása kevésbé közismert. A férfiak nem elemzik ki részletesen ezek működését és a rájuk nézve hátrányos következményeket. Többségük egyszerűen csak forgatja a szemét vagy grimaszol, ha ilyen filmre kell(ene) beülnie a partnere kedvéért. Természetesen a férfiaknak is vannak érzelmeik, a többségük szerelmes is volt már, de a felmutatott, egysíkú, agyatlan sztereotípiáktól minden értelmes ember elhatárolódik. Elképesztő az, hogy sok nő egész életében olyan hatásvadász és üres karakterekről ábrándozik, mint amilyeneket az ilyen filmek keretében rendszeresen elfogyasztanak.

A romantikus történetekben megjelenő férfiak jellemzően teljesen logikátlan és észszerűtlen módon gondolkodnak. Pillanatnyi felindulásból egész életükre kihatással lévő döntéseket hoznak. Tökéletes gondolatolvasóknak bizonyulnak. Állandóan dicsérik a partnerüket, lehengerlő gesztusokat tesznek, és akár egyoldalúan, talán már a nő látványától szerelembe esnek. Bármilyen egymásra csiszolódás nélkül tökéletesen értik a másikat. A nők ezekkel a tömény hazugságokkal kábítják magukat, miközben a legtöbbször ennek ellenkezője a valóság. Az életben a kondicionálásuk miatt természetesen ugyanezeket várnák el, így álomviláguk oltárán feláldozzák az igazi társulásra nyíló lehetőségeket.

A gond nem az érzelmekkel és annak ábrázolásával van, hanem azzal a torz, embertelen, nem egyenrangú kapcsolódáson alapuló alávetettséggel, amit a romantikus filmek nagy része sugároz magából. Az üzenetük szerint, ha egy nő megtalálja a megfelelő férfit, akkor hátra lehet dőlni az életben, mert utána már minden probléma megoldódik magától. Mintha a szerelem és az elköteleződés automatikusan együtt járna a konfliktusok hiányával. A másikkal való játszmázás, egymás megtévesztése, becsapása, a bizalommal való visszaélés sokszor járulékos elemként jelenik meg. A legpusztítóbb, hogy a nők azt hiszik, a kedvükért bármelyik férfi megváltozik. Sőt, a legnagyobb részük úgy megy bele egy kapcsolatba, hogy kifejezetten meg akarják változtatni a partnerük.

Összefoglalva a két szélsőséget azt látjuk, hogy a férfi tárgyiasítja a nőt, a nő pedig álomvilágba helyezi a férfit. Mindkettő fejletlen, felemás hozzáállást mutat a teljességhez képest. A pornón szocializálódó férfiak számára csak a külvilág létezik, nem tudják, miként kell a szívüket használni a nőkkel való kapcsolódásban. Folyamatosan kudarcot is vallanak. Azok a nők, akik kislánykoruk óta romantikus mesékkel vannak átitatva, csak a belső képzeletvilágukat fogadják el egyetlen etalonnak. Fogalmuk sincs, ha csak a szívüket használják, az elméjüket nem, nagy boldogtalanságra kárhoztatják önmagukat.

Itt is, mint mindenben, az egyetlen járható út az egyensúlyozás a két véglet között. Mindkét oldal számára helytelen kiindulópont, hogy a másiknak jobban meg kellene értenie őt. Ebből csak állandó feszültség születhet, hiszen kifelé irányul az elvárás. Nem. Neki kell mindent elkövetnie, hogy megértse a másikat. Ez a hozzáállás folyamatosan fejleszt is bennünket, hiszen arra kényszerít, hogy a kevésbé erős oldalunkat egyre inkább használjuk.

Akkor mind a két műfaj gyökeres átalakulással átváltozhatna igazi tanító történetekké. A pornófilmekben olyan párokat láthatnánk, akik valóban párkapcsolatban élnek és szeretik egymást, tehát egy jobban vagy rosszabbul sikerült szex kibomlásának apró momentumait is bemutatnák. A romantikus komédiákban pedig egy-egy kapcsolat sűrített jellemzése úgy történne, hogy ugyanolyan súllyal jelenne meg a férfi és a nő narratívája is. Kiderülne, miért figyeltek fel a másikra, mi köti őket valóban egymáshoz, mi az örökös problémaforrás közöttük, hogyan lépnek túl ezeken. Így mindkét műfaj komplex képet adna, ahol az okok és következmények bonyolult hálózatán keresztül a férfi és a nő is valóban tanulna valamit a másik nemről.